Menü Bezárás

Nézzünk rá őszintén az ingatlanosok közti együttműködésre!

A minap olvastam egy felvetést ingatlanközvetítői oldalon, amiben úgy írtak az ingatlanosok közti együttműködésről, mintha az fekete fehér lenne. Pedig nem az.

 

Nagyon érdekes, hogy eddig csak olyan ingatlanra hívott kolléga, amit segítség nélkül magam is el tudtam adni, gyorsan, alku nélkül.

Azon ingatlanok esetén, amelyeknél jól jött volna a segítség, soha, senki nem hívott.

 

Alapvetően nem zárom ki az együttműködést, de nálam meg vannak a szabályai, és vannak rossz tapasztalataim, amelyek óvatossá tesznek.

 

  1. Elvárom a kollégától, hogy olyan ügyfelet hozzon, aki látta a hirdetést, és tényleg érdekli az ingatlan.

Többször megéltem már, hogy a megtekintés során kiderült, néha a vevő maga is elmondta, hogy „nem ilyen ingatlant keresek. Nem is értem, hogy miért ajánlotta számomra az ingatlanos?”

  1. Én mutatom az ingatlant.

A becsatlakozó kolléga is ott lehet, de húzódjon háttérbe.

Kérdezhet, de ne akarjon tárgyalni a mutatás során úgy, hogy a vevő még meg sem nézte az ingatlant. A vevő még nincs abban a helyzetben, hogy ajánlatot tegyen, de az ingatlanos már tárgyal a nevében. A vevő is zavarban van, mert nem érti, hogy mit csinál a kedves kolléga.

  1. Megtekintési nyilatkozatot ekkor is felveszek! A kolléga is ráírhatja a nevét, és hogy ő hozta az érdeklődőt…

 

  1. Ha záráshoz érünk, az ajánlattételi tárgyalást én vezetem!

A kolléga odaállhat a vevő mellé, és képviselheti a vevő érdekeit, de én vezetem a tárgyalást! Nem hagyom, hogy ezt a szerepet kivegye a kezemből a kolléga.

Régebben hagytam, de mindig túlnyomták a vevőt, és tönkre tették az ajánlattételi tárgyalást. A felénél, vagy a háromnegyedénél a vevő kifarolt. Ebből lett elegem.

Olyan ajánlatot akarok összehozni, ami elfogadható az eladónak és a vevőnek egyaránt, és járható is a számukra. Nem akarok olyan ajánlatot, ami felindulásból készült, elhamarkodott, és később kiderül, hogy nem tartható.

  1. Az eladó ingatlan tulajdona engem bízott meg a képviseletével.

Én döntöm el, hogy összehozom-e tárgyalás céljából az eladót és a vevőt. Amikor erre nemet mondok, annak mindig komoly oka van. Leginkább az, hogy a vevő és az eladó (vagy az ingatlanos kolléga és az eladó) nem kompatibilisek egymással. Ha összeengedném őket, akkor nagy valószínűséggel nem értenének szót egymással. Ezt el akarom kerülni.

Tudom én, hogy néha könnyebb volna az eladóval tárgyalni, őt nyomás alá helyezni, de azért vagyok ott, hogy ettől megkíméljem őt.

  1. Én az eladó érdekeit képviselem!

Az a kolléga, aki trükközésre akar rávenni, meg olyan dolgokra, ami ellentétes a megbízóm érdekeivel, az más nem kívánatos dolgokra is képes. J

Őszintén, nincs értelme a trükköknek, elhallgatásoknak, megvezetésnek. Úgyis kiderül, és csak magát hozná kellemetlen helyzetbe az ember. Erre nekem nincs szükségem. Ha tetszik ez másoknak, ha nem.

  1. Az értékesítés első szakaszában magam próbálom eladni az ingatlant. Abban az esetben működök együtt kollégával, ha az eladóm számára nagyon sürgős az eladás, vagy ha nagyon alacsony az érdeklődés az ingatlanra.

A megbízóm érdekében egy idő után nyitok az ingatlanosokkal való együttműködés felé, de nem működöm együtt akárkivel. Az én felelősségem, hogy kit engedek az ügylet közelébe.
Megoldást akarok, nem további problémákat!

Tényleg szívesen dolgozom együtt hozzáértő, normális hozzáállású kollégával, aki érti, hogy rám van bízva az eladás. Aki partner tud lenni abban, hogy sikert érjünk el.

Ennek egyenes következménye a jutalék megosztás, de ez az egész nem a jutalékról szól. A jutalék az eredményes munkáért kapott fizetség. Mit sem ér az egész, ha magunk után zűrzavart, elégedetlenséget, és problémák sorát hagyjuk!

 

Ha netán kicsit merevnek és erőteljesnek hat, amit leírtam az nem véletlen. Kényes témáról van szó, és láttatni akartam, hogy bőven vannak kérdőjelek.

Igazából jó kedvvel végzem a munkám. Akkor válok ilyen komollyá, ha valaki veszélyezteti azt.

Ha csak arról szól az együttműködés a részedről, hogy nem tudsz megbízást szerezni, nem tudsz megélni ebből a szakmából, nem tudsz értéket hozzáadni, csak esélyt látsz rá, hogy mások erőfeszítéséből részesedj, akkor gondold át, mennyire etikus, amit csinálsz. És ne csodálkozz, ha elhajtalak!

 

Leginkább akkor tudunk együttműködni, ha te is figyelsz rám, az ügyfelem érdekeire és azt a megoldást keresed, ami mindenkinek jó. Win-Win.

Talán te is egyetértesz abban, hogy csupán ennek van értelme.

És még ekkor sem garantált a siker. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha szakszerű és tisztességes a hozzáállásunk, akkor van létjogosultsága az együttműködésnek.

 

Barátsággal, Török József
magáningatlanos